Hétköznapi Pszichó

Figyelmeztetés: Mostanában kicsit beleástam magamat az előítéletesség témakörébe, és a következő pár poszt erről fog szólni, előre is elnézést.

Nézzünk kicsit magunkba, vajon mi előítéletesek vagyunk-e? Természetesen nem, az előítélet rossz dolog, és különben is, én nem előítéletes vagyok, hanem tapasztalatból beszélek. Ízlelgessük a következő szavakat: cigány, zsidó, román, szlovák, akinek jobban esik, az gondolhat pl. angolokra vagy franciákra is (a csigazabáló kifejezés ma is rendkívül divatos). Ki az, aki nem tud kapásból mondani rájuk négy-öt pejoratív jelzőt? Pedig tágabb értelemben véve ezek az emberek a szomszédjaink (persze nem kizárt, hogy a szó szoros értelmében is). Miért utáljuk őket mégis ennyire?

Mert sajnos az a tényállás, hogyha valaki felcsapja valahol az internetet, pillanatokon belül frissítheti a különböző etnikumokról/vallási csoportokról rendelkezésre álló szókincsét. Sőt, ha tesz egy ellenvetést, akkor pillanatokon belül cigánnyá, zsidóvá és isten tudja még mivé válik ő is.

De beszéljünk az okokról, a helyzetet valószínűleg mindenki ismeri. Az utálat kiváltó oka a legtöbb esetben a másság. A más pedig az, ami nem mi vagyunk. Ilyen egyszerű a képlet. Mivel ők nem mi, hanem valami ismeretlen, ezért már puszta létük is elviselhetetlen.

Azt már korábban is megállapítottuk, hogy az emberek sémákban gondolkodnak, mivel ez a világ megismerésének legkevésbé fáradságos módja. Csak különösen indokolt esetben vizsgáljuk felül sémáinkat, ami általában meghasonlással is jár együtt, ezért ezt igyekszünk mindig elkerülni. Ezért ha látunk egy az átlagosnál barnább bőrű embert, akkor mindjárt el is helyezzük a megfelelő sémába. Abba a sémába pedig olyan emberek tartoznak, akik lopnak, hazudnak, gyereket gyártanak és azokat is direkt megnyomorítják, hogy több segélyt kapjanak érte. Mert ők még erre is képesek. Pedig leírva elég hihetetlenül hangzik, hogy valaki képes legyen ártani növekvő magzatának egy kis pénzért. Természetesen mi nem is teszünk ilyet, de ők! Ők igen. És elgondolkodtató, hogy pusztán valaki megjelenéséből következtetünk arra, hogy ilyet tenne. És mekkora hatalma van az előítéletnek: soha senki nem látott roma nőt, aki gumikalapáccsal verte volna a hasát, de mégis elhisszük, hiszen annyi rosszat tesznek így is.

De van ennek sokkal elborultabb változata is. Allport ír egy karibi szigetről, ahol a lakók különösen antiszemiták voltak. A dolog szépséghibája az volt, hogy ott soha nem járt egyetlen zsidó sem. Az ok: a bennszülötteket megtérítették, keresztények voltak, a zsidók pedig megölték Jézust.

Azt azonban hiába bizonygatjuk bárkinek is, hogy előítéleteivel kapcsolatban téves nézetek vall. Az előítélet ugyanis rendkívül rugalmas dolog: szükség esetén szűkül vagy tágul. Csak egy példa: hát lehet, hogy ez a Gáspár dolgozik és eltartja a családját, de a többség, az nem ilyen. Gáspárt máris kivettük az élősködő romák sémájából, tehát ennyit engedtünk beszélgetőpartnerünknek, ugyanakkor még abban a mondatunkban megerősítettük, mintegy kinyilatkoztuk, hogy ez semmin sem változtat, a többi attól még ugyanolyan marad.

Érdemes tehát elgondolkodni előítéleteinken. Rendkívül megdöbbentő élmény egy ötven éve írt könyvben ugyanazokat a szavakat, ugyanazt a történetet olvasni, mint ma reggel valahol. Csak az alany változott meg benne. Aki szeretné átélni ezt, annak: Gordon W. Allport: Az előítélet. Ez a poszt csak a bemelegítő, a témát mélyebben fogjuk tanulmányozni az elkövetkező pár posztban.

Akkor most hogyan is tegyünk pozitív első benyomást újdonsült ismerősünkre, az interjúztatónkra, a randinkra?

Az előző posztban tisztáztuk, hogy az első benyomás rendkívül meghatározó és kritikus élmény, mely alapján bekerülünk a "jók" és a "rosszak" kategóriájába az adott személy világnézetében. De hogy legyünk jók?

Nos, egy ilyen helyzetben négy fő viszonyítás van: hogy érezzük magunkat az adott helyzetben, mit érzünk beszélgetőpartnerünk iránt, mit érez irántunk a partner, és végül, hogy érzi magát a partner.

Az emberek többsége, ha nem erőlteti meg magát, akkor arra fog koncentrálni, hogy ő hogyan érzi magát a beszélgetés közben. Ha ezen túljutott, akkor pedig azon kezd el gondolkozni, hova tegye beszélgetőpartnerét, tehát megpróbálja kategorizálni a másik személyt. Eldönti, hogy társasága kellemes-e, szimpatikusnak találja, stb.

Annak viszont, aki pozitív első benyomást akar tenni, a harmadik és a negyedik kérdést kell szeme előtt tartania. Akár hisszük, akár nem, a velünk szembe ülő is a saját érzésein gondolkozik, akárcsak mi tesszük. Segítsünk hát neki, gondolkozzunk mi is az ő érzésein! A beszélgetés végén, ha megfelelően koncentráltunk rá, azt fogja érezni, hogy milyen kellemes társaság vagyunk.

Biztos mindenkivel megesett már, hogy szóba elegyedett egy ismeretlennel, és meglepődve tapasztalta, hogy milyen szórakoztató ember, mennyire jól el tudott vele beszélgetni. Csak azt nem szoktuk észrevenni, hogy tulajdonképpen azért volt ennyire jó a beszélgetés, mert minket beszéltettek, partnerünk felőlünk érdeklődött, kérdéseket tett fel nekünk, és meghallgatta a válaszainkat.

Tehát attól lett jó társaság az ismeretlen, hogy hagyott minket beszélni, sőt, bátorított is! Ez egy igazán egyszerű dolog, legközelebb mi is kipróbálhatjuk, és nem fogunk csalódni (persze, csak ha mértékkel csináljuk).

Ann Demarais és Valerie White Első benyomás című könyvükben, melyre még hivatkozni fogok, négy ún. "társas ajándékot" ír le, melyekkel jobb színben tűnhetünk fel ismeretlenek előtt. Ezek a következők:

Elismerés

Gondoljunk csak bele, mennyire kedveljük azokat az embereket, akik önzetlenül, mindenfajta érdek nélkül elismerésben részesítenek minket! Mennyire szomjazzuk tőlük az elismerést! Nos, a jó hír az, hogy minket is ugyanennyire megszerethetnek egy-két jól időzített, de persze nem átlátszó és álságos elismerés, egy-két érdeklődő kérdés után. Elismerést adni pedig senkinek sem fáj, mégis gondoljuk csak át, milyen ritkán ismerünk el valakit! Pedig ez a népszerű emberek egyik legnagyszerűbb és legegyszerűbb eszköze.

Közös témák

Különösen az első találkozáskor van rajtuk hatalmas szerep. Közös témákkal tudunk kapcsolatot teremteni, kiindulópontot biztosítani egy jó beszélgetéshez. De hogyan kezdjünk hozzá? Nos, ha ezt a blogot megtalálta a kedves olvasó, nyilván nem okoz számára különösebb nehézséget megkeresni valakit valamilyen közösségi oldalon, és egy kicsit "felkészülni belőle" a találkozás előtt. Állásinterjúk egyik különösen hasznos fogása ez.

A közös témák lényege az, hogy igyekszünk egy csoportba kerülni újdonsült ismerősünkkel, megpróbáljuk feloldani az "idegen" szerepét, és közös tulajdonságokat, véleményeket, viszonyítási alapokat keresünk.

Vidám pillanatok

Nevetni mindenki szeret. Azokat az embereket, akik megnevettetik, szintén mindenki szereti, épp azért, mert hozzásegítik őket a vidámsághoz. Természetesen nem kötelességünk vicceket mesélni, de a mosoly azért sosem árt.

Új ismeretek

Közös jellemzőnk, hogy kíváncsiak vagyunk. Szeretjük az új és érdekes tényeket (lásd Brit Tudósok), és azokat is megkedveljük, akik ilyenekkel szórakoztatnak minket. A mérték, mint az előző "társas ajándéknál", itt is rendkívül fontos.

Természetesen nem kötelező a fenti felsorolás összes tagját ellőni egy beszélgetésben. Ezek csak vezérfonalakként szolgálnak, segítenek szórakoztatóbb és jobb társasággá válni. De minden beszélgetés után tegyük fel magunknak a kérdést, hogy melyike(ke)t, és mennyit kínáltunk fel ezekből az ajándékokból beszélgetőpartnerünknek, és cserébe mennyit kaptunk.

Ennyit mára az első benyomásról, aki még behatóbban szeretné tanulmányozni a témát, annak: Ann Demarais-Valerie White: Az első benyomás című könyvét feltétlenül ajánlom, továbbá a blogon is lesz róla még szó.

A lehető legjobb benyomás tétele érdekében pedig még véletlenül se felejtsünk el mosolyogni!

Vajon mit gondolnak rólunk azok az emberek, akik először találkoznak velünk? Milyen képet közvetítünk magunkról? Gondoljunk csak egy állásinterjúra, randevúra! Milyen fontos területei életünknek, és milyen gyorsan elronthatunk mindent. Ráadásul az emberek ugye kategóriákban gondolkodnak, és különösen szeretik a szélsőségeket. Gondoljunk egy nemrég megismert emberre! Ideges volt, esetleg felemelte a hangját is? Nyilván már szinte láttuk is magunk előtt, ahogy szegény feleségét hajánál fogva húzza lefele a lépcsőn.

Vagy talán szívélyes volt, mosolygott ránk, érdeklődött irántunk? Akkor lelki szemeink előtt azt láthattuk, ahogy mikulásnak öltözve kis árvákat ajándékoz meg utolsó félretett forintjaiból is.

Nyilván túloztam egy kicsit, de az első benyomás lényege pont ez! Életünkben először látunk valakit, nem ismerjük, fogalmunk sincs, hogy milyen ember is lehet, így kénytelenek vagyunk őt a rendelkezésre álló (igen kevés) információból "megismerni", ezért általánosítunk. Mindenki nézzen kicsit magába, és most gondoljon arra, vajon róla milyen kép alakul ki másokban? Elrontottunk valamit bemutatkozáskor, feszültek voltunk, mert pont aznap pusztult ki az akváriumunk? Sajnos ez az akvaristákon kívül az első találkozáskor senkit sem érdekel, így kénytelenek vagyunk ilyen helyzetekben magunkat megerőltetni.

Itt egy példa, pont egy ilyen szélsőséges helyzetre: a család elvesztette az édesanyát, az apa egyedül maradt három gyerekkel. Épp a temetésre mentek, és mivel az apa nem érezte magát elég erősnek ehhez, indulás előtt megivott egy kupica pálinkát. Útközben találkoztak egy hölggyel, akinek megzavarták reggeli sétáját, és méltatlankodni kezdett, hogy egyesek már ilyenkor is isznak. Ezzel az apa bekerült az iszákosok kategóriájába a hölgy fejében, és onnan minden valószínűség szerint soha többet nem is kerül ki.

Ez a kis szösszenet is bizonyítja, hogy mennyire kevés energiát fektetünk a körülöttünk levő világ megismerésébe. A családról lerítt, hogy temetni mennek, és elég gyorsan megállapíthatóvá vált az is, hogy kit. De a hölgy nem volt hajlandó idejéből és energiájából ezeknek a tényeknek a tudomásulvételére áldozni. Nem is várhatjuk el tőle, mint ahogy tőlünk sem várhatja el senki, hogy a megismerést mindenkinél újra és újra elkezdjük. Hasonlít valakire, hordoz magán rasszjegyeket, esetleg kopasz és kigyúrt? Már rá is húztuk saját kis sémánkat, de erről majd egy másik témában inkább.

Pontosan ezek miatt a dolgok miatt kell különösen nagy gondot fordítanunk az első benyomásra. Amennyiben itt elrontunk valamit, később már borzasztó nehéz lesz kijavítani. Tehát mindenki erőltesse meg magát arra a tíz percre, egy órára, amíg egy új emberrel ismerkedik, igyekezzen legjobb formáját hozni mindig, és ezáltal minden valószínűség szerint boldogabb lesz az élete is.

A kedvező első benyomás taktikáit a közeljövőben (este vagy holnap) megjelenő posztunkban fejtjük ki, mivel jelen írás már feszegeti egy poszt határait.

A végére pedig az abszolút jótanács: Be Happy!

Gondolkoztál már azon, miért néznek rád néha furcsán? Miért sértődött meg valaki rád, mikor nincs is igaza? Vagy csak úgy általában, mi bajuk az embereknek?

Fejtsük meg együtt!

Cikkek, szórakoztató irások, esettanulmányok, néha könyvismertetők a hétköznapok pszichológiájáról, szigorúan hobbiszinten.

Nem titkolt hosszútávú célunk, hogy szebbé, jobbá tegyük a minket olvasók hétköznapjait, és egy kicsit megkapirgáljuk a tabunak számító jelenségeket.

Kellemes szórakozást mindenkinek!

És ne feledjétek mottónkat: Be Happy!

A képet innen származtattuk el.