Figyelmeztetés: Mostanában kicsit beleástam magamat az előítéletesség témakörébe, és a következő pár poszt erről fog szólni, előre is elnézést.
Nézzünk kicsit magunkba, vajon mi előítéletesek vagyunk-e? Természetesen nem, az előítélet rossz dolog, és különben is, én nem előítéletes vagyok, hanem tapasztalatból beszélek. Ízlelgessük a következő szavakat: cigány, zsidó, román, szlovák, akinek jobban esik, az gondolhat pl. angolokra vagy franciákra is (a csigazabáló kifejezés ma is rendkívül divatos). Ki az, aki nem tud kapásból mondani rájuk négy-öt pejoratív jelzőt? Pedig tágabb értelemben véve ezek az emberek a szomszédjaink (persze nem kizárt, hogy a szó szoros értelmében is). Miért utáljuk őket mégis ennyire?
Mert sajnos az a tényállás, hogyha valaki felcsapja valahol az internetet, pillanatokon belül frissítheti a különböző etnikumokról/vallási csoportokról rendelkezésre álló szókincsét. Sőt, ha tesz egy ellenvetést, akkor pillanatokon belül cigánnyá, zsidóvá és isten tudja még mivé válik ő is.
De beszéljünk az okokról, a helyzetet valószínűleg mindenki ismeri. Az utálat kiváltó oka a legtöbb esetben a másság. A más pedig az, ami nem mi vagyunk. Ilyen egyszerű a képlet. Mivel ők nem mi, hanem valami ismeretlen, ezért már puszta létük is elviselhetetlen.
Azt már korábban is megállapítottuk, hogy az emberek sémákban gondolkodnak, mivel ez a világ megismerésének legkevésbé fáradságos módja. Csak különösen indokolt esetben vizsgáljuk felül sémáinkat, ami általában meghasonlással is jár együtt, ezért ezt igyekszünk mindig elkerülni. Ezért ha látunk egy az átlagosnál barnább bőrű embert, akkor mindjárt el is helyezzük a megfelelő sémába. Abba a sémába pedig olyan emberek tartoznak, akik lopnak, hazudnak, gyereket gyártanak és azokat is direkt megnyomorítják, hogy több segélyt kapjanak érte. Mert ők még erre is képesek. Pedig leírva elég hihetetlenül hangzik, hogy valaki képes legyen ártani növekvő magzatának egy kis pénzért. Természetesen mi nem is teszünk ilyet, de ők! Ők igen. És elgondolkodtató, hogy pusztán valaki megjelenéséből következtetünk arra, hogy ilyet tenne. És mekkora hatalma van az előítéletnek: soha senki nem látott roma nőt, aki gumikalapáccsal verte volna a hasát, de mégis elhisszük, hiszen annyi rosszat tesznek így is.
De van ennek sokkal elborultabb változata is. Allport ír egy karibi szigetről, ahol a lakók különösen antiszemiták voltak. A dolog szépséghibája az volt, hogy ott soha nem járt egyetlen zsidó sem. Az ok: a bennszülötteket megtérítették, keresztények voltak, a zsidók pedig megölték Jézust.
Azt azonban hiába bizonygatjuk bárkinek is, hogy előítéleteivel kapcsolatban téves nézetek vall. Az előítélet ugyanis rendkívül rugalmas dolog: szükség esetén szűkül vagy tágul. Csak egy példa: hát lehet, hogy ez a Gáspár dolgozik és eltartja a családját, de a többség, az nem ilyen. Gáspárt máris kivettük az élősködő romák sémájából, tehát ennyit engedtünk beszélgetőpartnerünknek, ugyanakkor még abban a mondatunkban megerősítettük, mintegy kinyilatkoztuk, hogy ez semmin sem változtat, a többi attól még ugyanolyan marad.
Érdemes tehát elgondolkodni előítéleteinken. Rendkívül megdöbbentő élmény egy ötven éve írt könyvben ugyanazokat a szavakat, ugyanazt a történetet olvasni, mint ma reggel valahol. Csak az alany változott meg benne. Aki szeretné átélni ezt, annak: Gordon W. Allport: Az előítélet. Ez a poszt csak a bemelegítő, a témát mélyebben fogjuk tanulmányozni az elkövetkező pár posztban.
